NYE hírek

Szervezetpolgárság fejlesztése

A Nemzetközi Kapcsolatok Iroda és a Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ közös rendezvényén tisztelettel várjuk az érdeklődő egyetemi polgárságot. Körei László központvezető úr előadása hasznos elméleti és gyakorlati megközelítéseket is tartalmaz. Részletek a plakáton!

Nemzetközi Jóganapot ünnepeltünk az egyetemen

Kilencedik alkalommal rendezték meg Nyíregyházán a Nemzetközi Jóganapot. Ennek megünnepléséhez egyetemünk már második alkalommal adott otthont. Az esős időjárás miatt a meghirdetett program végül június 25-én valósult meg. Nemcsak Nyíregyházáról, hanem távolabbi településekről is érkeztek látogatók a programokra. Tinédzserektől egészen a hatvan feletti korosztályig jógáztak az érdeklődők a kampusz árnyas fái alatt.

Nyáron is támogatjuk hallgatóink lelki egészségét

A Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ a nyári időszakban is proaktív módon hozzájárul ahhoz, hogy hallgatóink és dolgozóink lelki egészsége minél optimálisabban működjön. Körei László központvezető júliusban minden kedden várja az érdeklődőket lelki egészség konzultációra 8 és 18 óra között, egyéni bejelentkezés alapján (nyilvános elérhetőségeinken / személyesen). Ezen felül Molnár Rita és Lutter Krisztina személyi segítők a központ szolgáltatásait is biztosítják munkaidőben a hozzánk forduló hallgatók számára a nyári hetek munkanapjain.

Környezetismeretből dicséretes

Sokkal többet kell tennünk a környezetvédelemért! Erre hívja fel a figyelmet a Nyíregyházi Egyetem környezetvédelmi világnapi programsorozata. Az érdeklődők a Nyíregyházi Egyetemen rendezett workshopokon vettek részt, majd fotókiállítás is nyílik, mely témája kapcsolódik a programsorozat tematikájához. Június 26-án a rektori díszteremben a Közös Jövőnk - Kárpát-medencei Környezetvédelmi Versenyen díjazott hallgatók rektori elismerő oklevelet kapott szakmai munkájáért Péczeli Eszter, Pelyák Panka, Kovács Levente, az Eötvös Gyakrolóiskola diákjai és felkészítőtana Spákné Paráda Andrea; valamint Asztalos Anna egyetemi hallgató és felkészítőtarára Dr. Uri Zsuzsanna. A programot követően a díjazott fiatalok előadást is tartottak kutatási eredményeikről.

Felvonultak a városban a végzős egyetemisták

A Nyíregyházi Egyetem végzős hallgatói a tavalyi évben teremtett hagyományt idén is megtartva 2023. június 22-én délután elballagtak az egyetemről, illetve formálisan is, ünnepélyes keretek között elköszöntek a város vezetésétől. A program 16:00 órakor kezdődött az egyetem campusán, ahol az intézmény rektora, Dr. Szabó György és Halkóné dr. Rudolf Éva kancellár búcsúbeszédet mondott az egyetemi fő épület erkélyéről a talárt viselő, végzett hallgatóknak. A hallgatók nevében Ujfalusi Sándor, HÖT alelnök, végzős hallgató köszönte meg a beszédeket és invitálta a jelenlévő végzősöket, hogy induljanak Nyíregyháza főtere felé.

Nemzetközi tudományos konferencián a Nyíregyházi Egyetem képviseletében

Tizedik alkalommal hívta életre az Erdélyi Múzeum Egyesület a Babes – Bólyai Tudományegyetem Földrajzi Intézetével karöltve a X. Erdélyi Magyar Vendéglátás és Turizmus Konferenciát Kolozsváron 2023. június 8 – án. A tradicionális múlttal rendelkező nemzetközi konferenciát az idei évben is jelenléti formában rendezték meg a szervezők. A konferenciának illusztris helyszín, a Kolozsvár központjában, a Fő tér és a Jókai utca sarkán levő műemléképület, a Rhédey – ház I. emeletén helyet foglaló EME – székház adott helyet.